Hivatalosan és visszavonhatatlanul itt a tél. A fákon már csak néhány levelet látni, leesett az első hó és előkerültek a nagykabátok. Reggel mikor felkelünk sötét van és villanyt kell kapcsolni, hogy el ne essünk az előző este szana-szét hagyott dolgainkban.
Minden lassul. Az emberek a féhomályban fátadtan poroszkálnak az állomásig. A hév is késik. Ha a kikukucskálunk az ablakon láthatjuk, hogy az autók is lassabban gurulnak a csúszós aszfalton.
Ahogy végignézek magamon, velem is valami ilyesmi történik. Mint valami kis barna mackó, én is alszom a saját téli álmom, ahogy a nagyvilág.
Ha belegondolunk, nagyon furcsa… mintha hirtelen megállna az idő, mégis olyan mintha sokkal gyorsabban telne mint máskor.