majd a házat szorozd meg kettővel…
Emlékeztek még a dallamosabb gondolatomra? Szeretném picit tovább folytatni a történetet, mostmár ténylegesen prózában.
Egy icipici barna leányka (olyan kis 3 éves forma) kisírt szemekkel ránézett az anyukájára, miután végighallgatta a szülei kiabálásba forduló vitáját. Majd összeszedve minden kis erejét, „határozottan” azt mondta: Anya, ti el fogtok válni!
12-13 év múlva ez a pici lány, már egy kicsit nagyobbacska volt, talán valamennyivel határozottabb is. Mégis megszámlálhatatlan, heves kiabálásba forduló vita és egy kicsit kevesebb káromkodás után, még mindig ugyanúgy nézett, kisírt, zöld szemeivel.
Aztán egy hónap múlva, a kisírt szemű lány tényleg a bőröndök tetején ült. A két utazó pedig elment, felszálltak két különböző vonatra. Hiszen olyannyira mások. Az egyik egy nagy házban él, amiben elveszik, mert fogva tartja, talán saját magát. De ő azt hiszi, másik tartják fogva, pedig csak rajta múlik. A másik pedig egy aprócska lakásban keresi újra önmagát. Foltozgatja, szépítgeti és mosolyog, mert végre az általa is csak alig ismert önmaga lehet.
És mi történt a lánnyal? Sokat utazik. Így már jól érzi magát mindkét házban. Mindegyikben van a lelkéből egy kicsi. Tudjátok ingázni sokkal jobb, mint sírni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése